Kőzetgyapot közé rejtették
Több mint százmillió forintos cigarettafogás Szabolcsban
Több mint százmillió forint értékű cigarettát találtak a napokban egy korábbi autószerelő-műhely nyíregyházi telephelyén - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.
2012.07.02 15:00MTIUzonyi Sarolta elmondta: a kőzetgyapot közé rejtett készletet egy férfi őrizte, aki csak az intézkedő nyomozók határozott felszólítására volt hajlandó letenni a gázpisztolyt. A sajtóreferens tájékoztatása szerint az elkövetők feltehetően már hosszabb ideje, szervezetszerűen foglalkoztak a dohányáru eladásával, mivel a helyszínen nagy mennyiségű ragasztószalagot és üres kartondobozt találtak a pénzügyi nyomozók. A házkutatás során csaknem 130 ezer doboz, különböző márkájú cigarettát foglaltak le.
A helyszínen tetten ért elkövetőt a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte - tette hozzá a szóvivő. Az ügyben különösen nagy értékre, költségvetési csalásból származó jövedéki termékre elkövetett orgazdaság gyanúja miatt indítottak eljárást, amelyért akár nyolc évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható.