Halálhírét keltették a nőnek
Már a temetését szervezték, mikor hazatért a nagyon is élő nő
Amikor Trisha Meikle hazatért a munkából, el nem tudta képzelni, miért borulnak egymás után a nyakába a szomszédok, ráadásul könnyben úszó arccal, zokogva. Kiderült: valaki azt terjesztette, hogy meghalt.
2015.02.19 08:00ma.huTrisha Meikle el sem tudta képzelni, mi lelte a szomszédait és barátait azon a furcsa napon, amikor szokás szerint hazatért a munkából - pont úgy, mint bármelyik másik nap. Az ismerősei zokogva borultak a nyakába, egymás után ölelgették őt, míg végül kiderült: mindannyian úgy tudták, hogy meghalt, és már el is kezdték a halotti tort megtartani az emlékére. Pedig az 52 éves, repülőtéri transzferszolgáltatást üzemeltető cégtulajdonos nagyon is élt, és kutya baja sem volt.
A megkönnyebbülést követően a barátai elmondták neki, hogy valaki a Facebookon elindított egy pletykát, miszerint Trisha holtan esett össze a dél-walesi Neathben. "Azt terjesztették, hogy elmentem bingózni, berúgtam, hazamentem és holtan estem össze. Pedig még csak nem is iszom" - jegyezte meg a nő, aki a néphiedelem szerint most már biztos, hogy nagyon sokáig fog élni.