Ez volt a hála a szállásért
Belefáradtak a fojtogatásba, inkább kocsmába mentek
Több napra befogadta magához egy nő azt a két férfit, akik egy idő után úgy döntöttek: akár ki is rabolhatnák és megölhetnék jótevőjüket. A tervbe azonban hiba csúszott, az asszony megmenekült.
2012.07.27 07:29MTIAz életére törők fáradékonyságának köszönheti megmenekülését egy 46 éves nő Csehországban: támadói - vallomásuk szerint - belefáradtak az asszony fojtogatásába, és inkább kocsmába mentek.
A nővel egy 32 éves szlovák és egy 26 éves cseh férfi próbált végezni. Miután az asszony több éjszakára befogadta őket a lakásába, vendégei úgy döntöttek, hogy kirabolják és megölik. Az előbbit meg is tették: elvették tőle készpénzét, bankkártyáit, és kierőszakolták belőle a kártyák kódjait.
Ezután egy műanyagkábellel nekiálltak megfojtani, ám hosszú perceken át tartó próbálkozástól szinte jobban kifulladtak, mint áldozatuk. A duó felhagyott a dologgal, már csak azért is, mert attól tartott, hazatérnek a nő fiai. Áldozatukat megfenyegették, hogyha eljár a szája a történtekről, a gyerekein állnak bosszút, majd az asszonyra zárták a lakást és elmentek kocsmázni.
A nőre egyik fia talált rá órákkal később, és látván a sérüléseket, mentőt hívott, majd pedig a rendőrséget is értesítette. Az asszony nem árulta el, hogy mi történt, és a rendőrök először rablásra gyanakodtak, ám a két férfi - akik hamar gyanúsak lettek - bevallotta, hogy meg akarták ölni a nőt.
Legalább húsz évre börtönbe kerülhetnek, mindketten büntetett előéletűek - közölte Jana Macalikova, a zlini rendőrség szóvivője.