Start munkaprogram

BM: a továbbiakban havonta utalják a bért a közfoglalkoztatottaknak

Nyolc- és hatórás foglalkoztatási formában folytatódik a Start munkaprogram, az érintettek bérét pedig havonta utalják a továbbiakban.

2013.02.14 18:57MTI

A Belügyminisztérium közleménye szerint a kormány áttekintette a tavalyi közfoglalkoztatási program végrehajtását, és megállapította, hogy sikeres volt, kellő mértékben hozzájárult az elmaradott térségekben a foglalkoztatás növeléséhez, és - értékteremtés révén - gyarapította az ország javait.
 
A tárca jelezte: a kormány döntött arról, hogy a Start munkaprogramot 2013-ban az előző évi közfoglalkoztatás mintájára folytatni kell, és a nyolcórás foglalkoztatási forma továbbra is túlsúlyban lesz a hatórás foglalkoztatás mellett. 

A tájékoztatás szerint a kormány felmérte a bérfizetés gyakoriságának kérdését is, eddig heti vagy havi rendszerességgel kaptak fizetést a közfoglalkoztatottak. A felmérés eredménye szerint az érintettek a havi bérfizetést részesítik előnyben, ezért a kormány döntött arról, hogy havonta utalják a béreket. 

A közfoglalkoztatási programok idei végrehajtását a kormány három hónapon belül ismét áttekinti.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.