Gyengülő forint, IMF-tárgyalások, EU-parák
5,9 százalékos infláció: nem lesz kamatemelés?
A vártnál jóval magasabb, 5,9 százalékos éves összevetésű februári magyarországi infláció után sem valószínű újabb kamatemelés a Magyar Nemzeti Bank (MNB) részéről, ha a forint nem gyengül komoly mértékben a jelenlegi árfolyamszintekről, és ha a kormány haladást ér el az IMF/EU-finanszírozási programról szóló tárgyalásokon.
2012.03.13 11:59MTIEzt jósolták a keddi inflációs adatismertetés után londoni felzárkózó piaci elemzők.
A nagy citybeli befektetési és elemzőházak közgazdászainak zöme megjósolta ugyan az infláció múlt havi gyorsulását, ám a legmagasabb előrejelzés is csak 5,8 százalék volt. Januárban 5,5 százalékos éves inflációt mértek Magyarországon.
A keddi adatismertetés utáni kommentárjukban a 4cast - az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház - szakértői kiemelték, hogy az MNB decemberi inflációs előrejelzésében az idei első negyedévre 4,9 százalékos éves összevetésű átlagos infláció szerepelt, ami "nagyon mélyen" a tényleges jelenlegi infláció alatt van.
A ház szakelemzői szerint ugyanakkor az eddigi 1 százalékpontnyi MNB-kamatemelésnek elégnek kell lennie a jegybank által korábban feltételezettnél rosszabb inflációs pálya kezeléséhez is.
A 4cast elemzői ennek alapján úgy vélekedtek, hogy a vártnál magasabb infláció inkább a rövid időn belüli kamatcsökkentés lehetőségét szűkíti, és nem a kamatemelés esélyeit növeli.