Három hónapon belül dönt a vezetőség
Megszűnhet a révkomáromi hajógyár
Peter Bulla a vállalat vezérigazgatója elmondta: három hónapon belül születik döntés arról, hogy megszűnik-e a révkomáromi hajógyár.
2012.02.21 14:30MTIMegerősítette, a vállalat hétfőn kérvénnyel fordult a helyi munkaügyi hivatalhoz egy esetleges tömeges elbocsátást jelezve. Ha a vállalatnak nem sikerül orvosolnia a helyzetét az elbocsátás a cég összes alkalmazottját, 300 embert érinthet.
A komáromi hajógyár már hosszabb ideje fennmaradási gondokkal küzd, mivel az utóbbi években - részben a válság hatására - csökkentek a megrendelései. A hajógyár helyzetének mostani romlása mögött az áll, hogy vevőinek nehézségei támadtak a megrendelt hajók finanszírozásához szükséges lízingek szerződések megkötésével. A finanszírozás biztosításáról a hajógyár is tárgyalásba kezdett több szlovákiai bankkal. Ezek eredményétől függ, hogy sikerül e megmenteni a térség egykor legnagyobb munkáltatójának számító hajógyárat. Peter Bulla a vállalat vezérigazgatója bizakodó a tárgyalások kimenetelét illetően.
"Több szlovákiai bankkal is intenzív tárgyalásokat folytatunk, remélhetőleg sikerül megoldást találni" - mondta Peter Bulla. Hozzátette: A tömeges elbocsátást célzó kérvény szeptember 30-i dátummal számol, de addig semmilyen változás nem lesz a cég alkalmazottainak életében. A vállalatnak pillanatnyilag három hónapra elegendő megrendelése van. Ez alatt az idő alatt a vezérigazgató reményei szerint sikerül megoldást találni.
A gyár alkalmazottai a vezérigazgatónál kevésbé optimisták.
A komáromi hajógyár több mint 110 éves múltra tekint vissza. A nagyvállalat amelynek két évtizede még mintegy négyezer alkalmazottja volt, elsősorban a teherszállító hajók gyártásával és javításával foglalkozik. Akkoriban évi 13-14 hajó készült el az üzemben. A vállalat, 1992-től állami tulajdonú részvénytársaságként működött, majd Csehszlovákia szétválása után Szlovákia egyetlen hajógyáraként üzemelt. Később több lépésben privatizálták. Alkalmazottainak számát az elmúlt években folyamatosan csökkentették. A legutóbbi tömeges elbocsájtásra 2011 őszén került sor, akkor közel 200 dolgozót küldtek el. Alkalmazottainak jelentős része a régió magyar lakosságának köréből került ki.