Fokozottan védett

Ismét fészkel rétisas a Szatmár-Beregi-síkságon

Ismét fészkel rétisas a Szatmár-Beregi-síkságon, ahol a természetvédelmi őrök mindent megtesznek a költés zavartalanságának biztosítása érdekében.

2015.03.06 01:30MTI
Wikipédia/Flick upload bot

A fokozottan védett, nagytermetű ragadozó madár pár év kihagyás után alakított ki ismét költőhelyet a térségben - mondta el Habarics Béla, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságához tartozó természetvédelmi terület tájegységvezetője csütörtökön az MTI-nek.

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrszolgálatának munkatársai 2010 óta rendszeresen figyelik az ivarérett rétisasokat a Felső-Tisza mentén. A madárfajnak legutóbb 2012-ben volt bizonyítottan fészkelése a természetvédelmi területen, akkor egy fióka repült ki.

A költés érdekessége volt, hogy a tojásrakó szülőpárt gyűrűzött madárként tartották nyilván. Az azonosítószámuk leolvasása után kiderült: az egyiket 2006-ban Jászkiséren, míg a másikat 2004-ben Hajdúböszörmény-Pródon jelölték meg, még fióka korában.

Habarics Béla kitért arra, hogy a rétisasok a nagyobb kiterjedésű tavak, folyók közelében telepednek meg. Fészküket öreg fákra rakják száraz ágakból, gallyakból. Az időjárástól függően már márciusban teljessé válik a fészekaljuk.

A madár átlagosan 1-3 tojást rak, és az első után a tojó elkezdi a kotlást, ennek következtében a fiókák között párnapos korkülönbség alakul ki.

A több mint egy hónapos kotlás után kikelt fiókákat a szülők vízimadarakkal, emlősökkel és halakkal táplálják. A megerősödött fiatal madarak június végén, július elején hagyják el a fészket.

A fokozottan védett rétisas természetvédelmi értéke egymillió forint.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.