Vissza a jövőbe!
Megcsinálták az önbefűző cipőt!
Az egyik legnagyobb cipőgyártó végül valóra váltotta a filmvilág egyik legismertebb futurológiai termékét, az önbefűző cipőt. Lebegő "gör"deszkánk is van már, ha arról esetleg lemaradt volna.
2015.01.15 19:00ma.huA Michael J. Fox főszereplésével készült Vissza a jövőbe trilógia második részében Marty McFly a jövőbe, pontosabban nekünk már a jelenbe: 2015-be utazik (előre) saját korából. A film készítésekor úgy gondolták, hogy erre az évre már elkészül a légdeszka, a gördeszka lebegő változata (és igen, kész van!), valamint lesz önmagát bekötő cipőfűzővel szerelt lábbeli is. Nos, úgy tűnik, hogy a Nike jóvoltából ez utóbbi is megvalósul.
Ezt Tinkler Hatfield, a vállalat innovációs igazgatója ismerte el, tehát hivatalos megerősítést nyert az "önbefűző cipő" léte. Igaz, pontos megjelenési dátuma és ára egyelőre nem ismert, de erre a Nike úgy reagált, hogy még 11 és fél hónap hátra van az évből, úgyhogy semmiről sem csúsztak le. A szabadalmat mindenesetre levédették.
Maga a cipő egyébként már nem először bukkan fel a köztudatban. 2011-ben egy limitált kiadás erejéig kiadták a ledes világítású változatot, igaz, az nem volt képes bekötni önmagát. De még ezzel is mintegy 6 millió dollárt sikerült gyűjteni a Michael J. Fox Parkinson-kór Kutató Alapítvány javára.