Hold volt, hold nem volt

"Tegnap" még vulkán működött a Holdon

Legközelebbi égi kísérőtársunk nyugodtnak tűnik, akárhányszor felnézünk rá. Pedig kozmikus léptékben mérve alig telt el egy kis idő azóta, hogy utolsó aktív vulkánja is kihunyt.

2014.10.15 07:00Szilágyi Szabolcs - ma.hu
nyomtatásKinyomtatom
+Nagyobb betűméret-Kisebb betűméretbetűméret
Íme, az Ina (és ez nem Horvátország) (forrás: NASA)

Élettelen, de vizet azért tartalmazó holdunk utoljára egymilliárd éve mutatott aktív vulkanikus tevékenységet - ez a Hold konszenzuson alapuló geológiai története. Ám a minap kiderült, hogy ez nem igaz, az elmúlt százmillió évben, sőt, akár az elmúlt 50 millió évben is lehettek rajta működő tűzhányók. Ez, kozmikus léptékkel mérve, gyakorlatilag "tegnap" történt.

A felfedezéssel együtt arra is ráébredt az emberiség, hogy éjszakai fényforrásunk egy kicsit még mindig meleg, vagyis nagyobb hőmennyiség szunnyad belsejében, mint ahogyan azt gondoltuk. Ezzel pedig megváltozhat a Hold "termális evolúciója", azaz könnyen előfordulhat, hogy nem teljesen úgy és akkor jött létre, ahogyan azt eddig sejteni véltük.

Minderre az Arizona Állami Egyetem kutatói akadtak rá, a NASA LRO (Lunar Reconnaissance Orbiter) holdfelszíni képeinek elemzésével. A 2009 óta holdkörüli pályán dolgozó műhold által biztosított képek 70 topográfiai anomáliát fedtek fel, melyeket IMP-eknek (Irregular Mare Patches) neveztek el. Ezek a holdi bazaltos síkságokon fordulnak elő, kisebb vulkáni kitöréseik nyomait jelzik. Itt található többek között az Ina nevű IMP is, melyet először az Apollo 15 fedezett fel 1971-ben. Az évtizedek óta nagy talányként emlegetett folt semmilyen, korábban látott holdi képződményhez nem hasonlított. Az első vizsgálatok kiderítették, hogy az Ina tulajdonképpen egy vulkánkitörés maradványa, mely azonban jóval fiatalabb a környező területekhez képest.

Az LRO képek elemzése aztán rávilágított, hogy az Ina nem is annyira eredeti: 70 további, a Hold felénk eső oldalán létrejött IMP került elő. A legkisebb csupán 100 méteres, de találtak 5 kilométer átmérőjű képződményt is. Életkoruk meghatározásához a kutatók megszámolták sima területeik becsapódási krátereit. Feltételezések szerint ugyanis minél öregebb egy, atmoszféra híján más környezeti tényezőtől (pl. szél) nem függő felület a Holdon, annál nagyobb számban találhatók rajta az űrből érkező meteoritok becsapódási nyomai. Ennek alapján a három legnagyobb IMP 100 millió évesnél fiatalabbnak bizonyult, az Ina pedig újból egyedivé vált azzal, hogy kiderült róla: "ő" a legfiatalabb a maga 33 millió évével.

Kapcsolódó írások:

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.