A volt szovjet katonai területen engedték el őket
Európai bölénycsorda költözött Észak-Csehországba
Európai bölények (Bison bonasus) parányi csordáját engedték szabadon a hétvégén egy volt szovjet katonai gyakorlótéren működő természetvédelmi övezetben Észak-Csehországban.
2012.04.10 23:47MTIA szomszédos Lengyelországból érkezett felnőtt példányok az elmúlt évben egy elkerített területen éltek Észak-Csehországban - mondta el Miloslav Zikmund, a költöztetés illetékese. A hétvégén végre átköltözhettek a Prágától hatvan kilométerre északkeletre fekvő, mintegy 3780 hektáron elterülő Zidlov nevű természetvédelmi területre.
Az övezet az egykori szovjet Ralsko katonai gyakorlótéren fekszik. A tervek szerint a terület - amelyen szarvasok, és muflon is élnek - húsz-harminc európai bölénynek ad majd otthont a jövőben. A természetvédelmi régió kezelésével foglalkozó vállalat a kontinens legnagyobb európai bölényállományának otthont adó kelet-lengyelországi Bialowieza Parkból hozatta a csorda négy nőstényét, míg az egyetlen hím példány a Varsó melletti Kampinos Nemzeti Parkból érkezett.
Zikmund szerint az állatok remekül érzik magukat Csehországban. Tavaly három borjú is született.
Az európai bölény a kontinens legnagyobb vadon élő kérődző állata. Az amerikai bölény német rokonaként is ismert állatok egykor nagy csordákban kóboroltak a mai Csehország területén, ám a vadászat és az erdőirtások miatt számuk fokozatosan csökkent. Több mint egy évszázaddal a vadon élő állomány teljes kipusztulása után sikerült visszatelepíteni őket természetes élőhelyükre.