Londonderryben tüntetők miatt
London 2012: eltérítették az olimpiai láng hordozóját
Az észak-írországi Londonderryben több száz harcias politikai tüntető miatt útvonala megváltoztatására kényszerült hétfő este az olimpiai lánggal futó sportoló.
2012.06.05 14:34MTIA platformra a jelenlegi szabályok szerint csak 13 évnél idősebbek léphetnek be, ennek ellenére sok az ennél fiatalabb tag a Facebook-felhasználók 900 milliós táborában.
Bár a szabályok módosításáról még nem született döntés, a Facebook közölte: az új technológiai fejlesztés révén biztosítható lenne a legfiatalabbak számára, hogy biztonságosan használják a közösségi portált.
A kaliforniai székhelyű közösségi birodalom "párbeszédet folytat a szülői szervezetekkel, a jogszabályalkotókkal és a döntéshozókkal, hogy segítse a szülőket gyerekeik megóvásában".
Az egykor véres terrorhadjáratot vívó Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) mintegy 200 tagja nyomakodott a kijelölt útvonal egyik szakaszához, és dulakodásba bocsátkozott a biztosításra kivezényelt rendőrökkel. A tömeg a nemrég tartott házkutatások és letartóztatások miatt tiltakozott, amelyek célja az IRA kicsi, de erőszakos helyi csoportja tevékenységének elnyomása volt.
A rendőrség arrább helyezte az útvonalat, és a fáklyát hordozó Isobel Coote ezután gond nélkül befejezte a futást a tervezett végponton, az újonnan épült Peace Bridge-nél (Béke Híd), amely Londonderry többségében katolikusok lakta városrészét köti össze a keleti protestáns negyeddel.
A tüntetés miatt egy embert tartóztattak le.