Társadalom-erőszak
Indul a 16 Akciónap a nők elleni erőszakkal szemben
A nők elleni erőszak súlyos emberi jogi jogsértés, amely veszélyezteti az áldozatok életét, méltóságát, testi épségét, egészségét és biztonságát.
2016.11.25 07:40MTIPéntektől veszi kezdetét a 16 Akciónap, a világ sok pontján egyidejűleg rendezett kampánysorozat zéró toleranciát hirdet a nők elleni erőszakkal szemben - közölte a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület az MTI-vel.
Hangsúlyozták: emberi jog és állami kötelezettség a védelem a bántalmazástól.
A szervezők célja, hogy felhívják a nyilvánosság figyelmét a helyzet súlyosságára, buzdítsanak a szolidaritás kifejezésére az áldozatokkal, valamint emlékeztessék a döntéshozókat a felelősségükre.
Idén is megrendezik a Néma Tanúk felvonulást, amelyet szombat délután tartanak - írták, hozzátéve: az esemény előtt megemlékeznek az elmúlt évben családon belüli erőszak során megölt áldozatokról az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán.
A 16 Akciónapot 1991 óta rendezik meg világszerte civil szervezetek, intézmények és magánszemélyek csatlakozásával. A kezdeményezés kiemeli: a nők elleni erőszak súlyos emberi jogi jogsértés, amely veszélyezteti az áldozatok életét, méltóságát, testi épségét, egészségét és biztonságát.
A jelenség átfogó és szakszerű állami fellépést kíván: az elkövetők nem maradhatnak büntetlenül, az áldozatok biztonságát pedig szavatolni kell - nyomatékosították álláspontjukat.
Az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének 2014-ben publikált reprezentatív kutatása szerint Magyarországon milliós nagyságrendű azon nők száma, akik ellen nap mint nap erőszakot követnek el. A 15 éves koruk óta a fizikai és/vagy szexuális bántalmazás valamely formájának áldozatává vált magyar nők aránya 28 százalék a válaszadó 18-74 éves korosztályban, ez mintegy 1,1 millió áldozatot jelent - olvasható a közleményben.
A 16 Akciónapot minden évben november 25., a nők elleni erőszak felszámolásának világnapja és december 10., az emberi jogok világnapja között szervezik meg.
Kapcsolódó írások:
- Mentődolgozókat vádoltak meg szexuális erőszakkal
- Ismét mentőket bántalmaztak - egy nő vágta gyomorba a mentőápolót
- Ismét javasolja a kémiai kasztráció bevezetését a Jobbik
- Négy év börtönre ítélték a húgát megerőszakoló tápiószőlősi fiatalt
- Lakossági segítséggel keresték a brutális tizenéveseket - egy még szökésben