El nem mondott beszédeit adja ki a színésznő
Meryl Streep: "ezt mondtam volna, de nem jött az Oscar"
Rendhagyó könyv megírására készül Meryl Streep, akit eddigi pályafutása során 16 alkalommal jelöltek Oscar-díjra, ám csak kétszer vehette a kezébe az elismerést. A másik 14 beszédét sosem mondhatta el.
2011.12.21 12:29ma.huAzt tervezi Meryl Streep, hogy könyv formájában adja ki azoknak a beszédeinek a gyűjteményét, amelyekkel egy-egy Oscar-díjátadóra készült, ám a szövegek végül nem hangozhattak el. A 62 éves színésznőt pályafutása során eddig 16 alkalommal jelölték díjra, de végül csak két szobrot vehetett át, így 14 beszéde a fiók mélyén végezte.
1979-ben a Kramer kontra Kramer női főszerepéért kapta meg élete első elismerését az Amerikai Filmakadémiától, majd három évvel később a Sophie választásában nyújtott alakításáért vihette haza a legjobb női mellékszereplőnek járó szobrot. Azóta viszont csak a reménykedés maradt neki.
"Csak ülök ott minden évben a beszédemmel. 14 van belőlük. Soha nem mondtam el, pedig mind nagyon jó" - jegyezte meg keserűen. "Egy nap kiadom majd ezeket könyvben" - tette hozzá.
Noha többszörös jelölt volt már, Meryl még mindig meglepődik, amikor bármiféle elismerést kap. Amikor 2010-ben egy újabb jelöléssel a zsebében igyekezett a díjátadóra, amikor a Julie és Julia című filmben az egyik címszereplőt formálta meg, meg is jegyezte egy magazinban: "arra gondoltam, hogy már annyira öreg vagyok és még mindig jelölnek, ez egészen elképesztő".
Állítólag egyébként jövőre is ott lesz a neve a jelöltek között A vaslady című filmben nyújtott szerepének köszönhetően.