Nagy megtiszteltetés érte hazánk együttesét!
Ismét nemzetközi díjra jelölték a Fool Moon-t!
Nagy megtiszteltetés érte hazánk többszörös nemzetközi díjas pop-acappella együttesét, hiszen az amerikai CARA-n nem kisebb nevekkel versenyezhetnek, mint az angol King's Singers, az amerikai Take 6.
2009.02.17 23:30ma.huAz acappella Grammy-díjaként is számon tartott CARA Awards a kifejezetten hangszer nélküli, csupán emberi hangokat szerepeltető együttesek hangfelvételeinek díjazására létrehozott elismerés, melyet minden évben kiosztanak azon csapatok között, akik az előző évben új lemezzel rukkoltak elő a nemzetközi piacon.
A Fool Moon decemberben megjelent "Acappelland" című nagylemezének egyik felvételét a legjobb népdal kategóriában jelölték, így versenyezhet például a King's Singers Greensleves című feldolgozásával.
A zenekar életében nem ez az első eset, hogy a "Szerelem, szerelem" című népdalátiratukat elismerik, hiszen 2005- ben Grazban, valamint 2006-ban Tajvanban is részben ez a dal segítette hozzá őket a versenyfődíjak elnyeréséhez.
A Molnár Gábor kiváló hangmérnöki munkájával és Németh Miklós egyedi hangszereléseivel elkészült lemezen a jelölt dal mellett helyet kapott a külföldi koncerteken közkedvelt Change The World (Eric Clapton) és a Fragile (Sting), valamint könnyedebb popzenei átiratok is megtalálhatóak, mint a Ghostbusters (Ray Parker Jr.), Alane (Wes) vagy a Jesus He Knows Me (Genesis).
A legutóbb a január 24-i Presser koncerten vendégszereplő és vokálozó Fool Moon jelenleg új műsorát állítja össze, de találkozhatunk velük február 6-án a Molnár Dixie jubileumi koncertjén, február 13-án Mark koncertjén, vagy február 21-én a MÜPÁ-ban.
Kapcsolódó írások:
- Internatív világrock- Újraéledt csámisi! zenekar!
- Többször is visszatapsolták a Budapesti Fesztiválzenekart
- Megjelent a Pop Ivan zenekar legújabb nagylemeze!
- A barcelonai Che Sudaka zenekar lép fel az A38-on!
- Ritchie Blackmore kiválasztotta magyar zenekarát!
- Honvéd Színház: Mi a szerelem? a Zuboly zenekarral!