Programajánló

Samsara fesztivál Siófokon: hippi életérzés újragondolva

Siófok töreki városrésze mellett, egy magánerdőben rendezik meg július 6. és 11. között a Samsara Jóga és Zenei Fesztivált, a jóga, a zene, a tánc és a természet szerelmeseinek összejövetelét, amelyre több ezer embert várnak a világ minden tájáról.

2016.07.03 22:30MTI

Czinkóczky Csaba főszervező az MTI-nek elmondta, barátaival tavaly Siófokon rendezte meg először a fesztivált, amelyet a vártnál nagyobb érdeklődés kísért. Idén a tavalyi duplájára, nyolcezer vendégre számítanak, akiknek - az elővételben megvett belépők alapján - 80 százaléka külföldről, egészen távoli országokból is érkezik. Azért, hogy magyar fiatalok is minél többen eljuthassanak a fesztiválra, kedvezményes hétvégi jegyet vezettek be.

A Samsara fesztiválon a világ különböző pontjáról érkező jógaoktatók, instruktorok, terapeuták, pszichológusok, orvosok és gyógyítók tartanak előadásokat, beszélgetéseket. Három zenei színpad és a jógafalu is a nemzetközi elit élvonalához tartozó előadókkal, különleges workshopokkal várja a pszichedelikus chillzene és a sokféle jógairányzat kedvelőit.

A rendezvény szponzoroktól, befektetőktől és minden egyéb más kommersz ismertetőjegyektől mentes - fogalmazott a főszervező. Más országokból is érdeklődtek a Samsara iránt, így idén októberben Indiába, jövőre Portugáliába megy a kreatív szervező csapat. Úgy tervezik, hogy nyaranta visszatérnek a Balatonhoz, hagyományt teremtve, "hiszen Törekiben van a fesztivál szülőhelye, ez lesz az európai közösség találkozóhelye".

"Ez a fesztivál egy modern hippi életérzés, a régi újragondolása" - fogalmazott Czinkóczky Csaba. Hozzátette, a vártnál nagyobb érdeklődés azt mutatja, szükség van a mai, virtuális kapcsolatokkal teli világban arra a hippi életérzésre, amely a valódi kapcsolatokról, az elfogadásról, befogadásról, a pillanat megéléséről, valamint a békéről és a szeretetről szól.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.