Fideszes politikus: Igény van a tiszta szóra
A tihanyi bencés apátság csaknem ezeréves tradíciója
A tihanyi bencés apátság olyan, csaknem ezeréves tradíciót jelenít meg, amely nélkül Magyarország jövője sem képzelhető el.
2014.03.22 13:45MTIBalog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szombaton az apátsági templomfelújítás első ütemének átadásán tartott beszédében úgy fogalmazott, ha van valahol értelme a hely szelleméről beszélni, akkor az a tihanyi bencés apátság, a helynek olyan erős a kisugárzása, hogy képes egymással szemben álló embereket is kibékíteni.
"Ebben az országban nagy az éhség a tiszta szóra, a világos beszédre, az igazságra és az igazságosságra. Tihany mindig is azoknak a találkozóhelye volt, akikben megvolt ez az éhség"- mondta a miniszter. Hozzátette, nemcsak ennek a templomnak van szüksége renovációra, hanem az országnak is lelki, szellemi megújulásra.
A templom régóta zajló rekonstrukciójának befejezéséhez a kormány 145 millió forinttal járult hozzá a miniszter közbenjárására - hangzott el a rendezvényen.