Szörnyethalt a rivális
Ejtőernyővel gyilkolt: bűnösnek mondták ki a tanárnőt
Bűnösnek mondták ki szerda este Belgiumban azt a nőt, aki a vádak szerint szerelmi riválisát ejtőernyőjének manipulálásával ölte meg.
2010.10.21 08:38MTIAz akkor 38 éves áldozat - aki a most elítélt nővel közös szeretőn osztoztak - 4500 méter zuhanás után halt szörnyet, mert az ernyőt nem tudta kinyitni.
A férfival együtt mindhárman ugyanannak az ejtőernyős klubnak a tagjai voltak.
Jóllehet közvetlen bizonyítékot a négy éve történt tragédia óta, így a bíróságon sem sikerült találni, az esküdtek a közel 200 tanú meghallgatása után egyöntetűen úgy ítélték meg, hogy helytállóak a vádak, amelyek szerint a most 26 éves Els Clottemans a felelős Els Van Doren haláláért, és a bűncselekményt szerelemféltésből követte el.
A bíróság csütörtökön dönt a büntetés mértékéről, az akár életfogytiglan is lehet.