Nem éri meg füstölögni
A görögök többsége fittyet hány az új dohányzási tilalomra
A görögök többségét egyáltalán nem foglalkoztatja a nyilvános beltéri helyekre vonatkozó dohányzási tilalom, és továbbra is nyugodt szívvel füstölik tele kedvenc éttermeiket és szórakozóhelyeiket.
2010.10.07 19:42MTIEzt közölte a helyi egészségügyi miniszter, aki szerint Európa leginkább nikotinfüggő nemzetének ezzel a hozzáállással, még nehezebb lesz felhagynia rossz szokásával.
A új szocialista kormány azt remélte, hogy a tavaly bevezetett, ám jóformán semmibe vett részleges dohányzási tilalom után a pénzbírság nagyobb hatással lesz majd a görögökre, ám a dohányosok továbbra is a legnagyobb nyugalommal gyújtanak rá a bárokban, az éttermekben és a taxikban is.
"Mindenhol, úgy értem tíz esetből nyolcszor biztosan megsértik a tilalmat, és ez nagyon káros az országra nézve" - mondta el a törvényhozásban az "álruhás" felügyelők terepszemléjének eredményeiről Andreas Loverdos egészségügyi miniszter.
A 11 milliós görög lakosság 40 százaléka dohányzik. A zárt légterű nyilvános helyeken való dohányzási tilalom szeptember 1-én való hatályba lépését követően a helyi szórakozóhelyek és éttermek október 1-ig kaptak haladékot, hogy alkalmazkodjanak az új helyzethez.
A rendelet betartását ellenőrző felügyelők 10 ezer euróig (2,7 millió forint) terjedően büntethetik meg azokat a nyilvános helyeket, amelyek továbbra is engedélyezik a dohányzást, és maximum 500 eurós (137 ezer forint) pénzbírságot szabhatnak ki a zárt közterületen dohányzó személyekre.
A görög kormány a dohány jövedéki adóját is megemelte, hogy ezzel növelje az állami bevételeket.
Utóbbira az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMP) hitelcsomagja alapján született megszorító program részeként került sor, amelynek célja, hogy enyhítse a görög államadósságot.