Járványveszély
Tíz halálos áldozata van a sertésinfluenzának
Azt mondják, hogy nem áll fenn a veszélye a tömeges járványnak Örményországban.
2016.01.13 20:59MTIAz elmúlt néhány hétben összesen tíz ember halt meg a H1N1 vírussal terjedő sertésinfluenza-járvány következtében Örményországban, azonban nem áll fenn a veszélye a tömeges járványnak - közölte az ország egészségügyi minisztériumának szóvivője szerdán.
"Heten haltak meg az idén a H1N1 vírustól. Hárman pedig tavaly év végén" - mondta a szóvivő. A térség környező államaiban is megjelent a sertésinfluenza.
Mehmet Müezzinoglu török egészségügy miniszter a múlt héten a CNN Türk tévécsatornán úgy nyilatkozott, hogy egy hónap alatt nyolc halálos áldozata volt Törökországban a kórnak.Az iráni egészségügyi minisztérium tavaly decemberi közlése szerint közel 60-an haltak meg az Irán délnyugati részén november közepén kitört járványban.
A sertésinfluenzának nevezett kór 2009-ben okozott globális járványt, miután 2009 áprilisától Észak-Amerikából kiindulva rohamosan elterjedt az egész világon. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által 2010 júniusában világméretűvé minősített járvány 2011 augusztusában ért véget. A szervezet akkori, nem végleges összesítése szerint a világ 214 országában 18 és fél ezer ember halála volt köthető a H1N1-es kórokozóhoz.
Azóta azonban nem volt súlyosabb H1N1-járvány, bár a vírus időről időre megjelenik a világ különböző részein.