11 település felett vette át a hatalmat a hadsereg
A Boko Haram több mint háromszáz harcosával végeztek Nigériában
A nigériai hadseregnek az utóbbi napokban tizenegy település felett sikerült átvennie az ellenőrzést a radikális erőktől, egyebek mellett a január 25. óta a Boko Haram kezén lévő, stratégiailag jelentős Monguno városban.
2015.02.19 08:27MTIA védelmi minisztérium arról számolt be, hogy a műveletek során rengeteg fegyverest elfogtak, a szélsőséges milícia számos járművét és felszerelését pedig lefoglalták.
A hadjáratban a hivatalos tájékoztatás szerint két katona vesztette életét, tízen megsebesültek. A fegyveres erők közlése szerint a művelet folytatódik a csoport fellegvárának számító Borno szövetségi államban, a megtisztított területeken a hadsereg egységei járőröznek.
Csádi illetékesek szintén szerdán arról számoltak be, hogy az ország erői az előző napon heves harcokba kerültek a Boko Haram fegyvereseivel. A két órán át tartó összecsapásban a terrorszervezet 117 tagja, valamint két csádi katona vesztette életét - közölte a csádi vezérkari főnök.
A Nigéria északkeleti részén lévő Dikwa településnél folyt harcokban a fegyveresek négy darab, robbanószerrel megpakolt járművét és 142 motorkerékpárját is elpusztították.
Csád más szomszédos országokhoz hasonlóan részt vesz a Boko Haram elleni harcban, miután az iszlamisták az utóbbi időben a Csád-tó környékén Kamerun és Csád területén is követtek el támadásokat. Ugyanakkor a keddi volt az első eset, hogy a csádi erők Nigéria területén támadtak a szélsőségesekre.
A Boko Haram célja a saría (iszlám törvénykezés) radikális értelmezésén alapuló állam létrehozása Nigéria északkeleti részén és a szomszédos területeken, így a terrorcsoport már Kamerunra és Nigerre is kiterjesztette harcát, viszont ezzel párhuzamosan egyre több vereséget kénytelen elszenvedni.
A dzsihadista szervezet visszaszorítása érdekében Nigéria, Niger, Csád, Kamerun, valamint Benin február elején megállapodott, hogy 8700 fős közös haderőt állít ki.