Benzinkút is van a közelben
Gázpalack robbant az étteremben - kilenc halott
Kilenc ember meghalt csütörtökön egy detonációban a katari fővárosban, az első vizsgálatok szerint gázpalack robbant fel egy török étteremben.
2014.02.27 12:45MTIA Doha belvárosában bekövetkezett robbanás jelentős károkat okozott a szomszédos bevásárlóközpontban is. Több sérültje is van – tette hozzá az állami televízió, amely szerint egyelőre nem tudni, hogy bűncselekmény vagy baleset történt.
A robbanás közelében egy benzinkút is található. A televízióban bemutatott felvételen látni lehetett, hogy a detonáció hatására az egyik épület tetőzete beomlott, gépkocsik rongálódtak meg, a polgári védelem tagjai pedig az emberek kimenekítésén dolgoznak.
A katari fővárosban két évvel ezelőtt is történt egy hasonló tragédia. A Villagio Mallban, az egyik legnagyobb bevásárlóközpontban 2012. május 28-án tűz ütött ki, amelyben 19 külföldi, közöttük 13 óvodás gyermek vesztette életét.
A felnőtt halálos áldozatok közül három a gyermekek gondozója volt, továbbá meghalt az óvoda könyvelője és két tűzoltó is.