Sok rab kiszabadult
Gránátvetős szöktetés a jemeni központi börtönben
Gránátvetőket is bevetve megtámadta a jemeni főváros központi börtönét egy fegyveres csoport csütörtökön este és kiszabadított sok rabot, a támadásban heten meghaltak.
2014.02.13 20:47MTIA fegyveresek először felrobbantottak egy autót a börtön kapujánál, ezután tűzharc tört ki az őrök és a támadók között. A zűrzavart kihasználva több rab megszökött. A szökevények számát nem közölte a jemeni hírügynökség, és azt sem, hogy milyen bűnök miatt kerültek rács mögé - adta hírül a SABA jemeni hírügynökség.
A Reuters brit hírügynökség megjegyzi, hogy az al-Kaida nemzetközi terrorista szervezet több tagját is őrizték a börtönben.
A hírügynökség ugyanakkor a jemeni hírszolgálattól eltérően úgy tudja, hogy a támadóknak nem sikerült kiszabadítaniuk rabokat. Szemtanúk szerint a támadás után a rendőrség katonai egységekkel megerősítve lezárta a környéket és a repülőtérre vezető főutat, amely mellett a börtön található.