Jeltelen
Katonák holttesteivel teli tömegsírra bukkantak
Katonák holttesteivel teli, jeltelen tömegsírra bukkantak a mali hatóságok a fővárostól, Bamakótól 15 kilométerre lévő Katiban.
2013.12.04 13:02MTIEgy neve elhallgatását kérő mali tisztségviselő arról számolt be, hogy a közös sírban huszonegy katona tetemét találták meg, akik "valószínűleg az elűzött elnökhöz, Amadou Toumani Touréhoz hű vörössapkások voltak".
A maradványokat exhumálták. Az értesüléseket mali biztonsági források is megerősítették, mondván, hogy "a sírhantban talált személyazonosító okmányok szerint valóban a puccs után eltűnt vörössapkásokról van szó". A biztonsági erők lezárták a területet az újságírók és a bámészkodók elől.
Az országban egy héttel ezelőtt vették őrizetbe Amadou Sanogót, a tavaly márciusi katonai puccs vezetőjét, aki többszöri felszólítás ellenére sem jelent meg a puccs ügyében eljáró fővárosi bíróság előtt. A gyanú szerint a katonai junta egykori vezetője a hirtelen hatalomra jutását megkérdőjelező húsz mali katona "eltűnésében", módszeres megkínzásában és kivégzésében játszott szerepet.
Azt azonban még nem sikerült kétséget kizáróan bizonyítani, hogy a tömegsírban valóban az eltűnt katonák holttesteit találták-e meg. "Óvatosnak kell lenni, további vizsgálatokra van szükség a tények megállapításához" - mondta az ügyben eljáró bíróság helyszínen tartózkodó munkatársa, majd hozzátette, hogy "jelen pillanatban még nem állnak rendelkezésünkre a szükséges eszközök a bizonyításra, ezért a külföldi államok segítségét kérjük".
Sanogo a tavaly márciusi puccs után néhány héttel átadta ugyan a hatalmat egy civil kormánynak, annak ideiglenes vezetői azonban nem merték őt elszámoltatni.
A tábornok előző heti őrizetbe vétele azt mutatja, hogy Mali újonnan megválasztott elnökének, Ibrahim Boubacar Keitának a kormánya nem fél szembeszállni a tavaly még jelentős befolyással bíró tábornokkal.
A katonai puccs nyomán Mali gyakorlatilag kettészakadt, és északi része iszlamisták ellenőrzése alá került, akiket végül francia katonai beavatkozással tudtak csak visszaszorítani. Észak-Maliban július 1-jétől az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) a felhatalmazásával nemzetközi békefenntartó erő állomásozik a helyzet stabilizálása érdekében.