Fél tonnás gyújtóbomba az iskolában
Szír kormányerők több tucat gyújtóbombát is bevetettek
A szíriai kormány fegyveres erői több tucat gyújtóbombát is bevetettek az utóbbi egy évben a felkelők elleni harcokban, köztük egy fél tonnásat is, amely 37 embert ölt meg egy iskolában.
2013.11.10 18:45MTI"Szíria azért használt gyújtóbombákat, hogy borzalmas sérüléseket okozzon polgári személyeknek, köztük sok gyermeknek" - mondta Bonnie Docherty, a HRW egyik illetékese. Docherty közölte, hogy a szervezet jelentést készített a gyújtóbombák bevetéséről és azt Genfben egy nemzetközi tanácskozás elé terjeszti.
A szervezet adatai szerint tavaly november óta a szíriai kormány hadseregének repülőgépei és helikopterei legalább 56-szor vetettek be gyújtóbombát, mindegyik még a volt Szovjetunióban készült.
A HRW felhívta a világot arra, hogy ítélje el Szíriát az olyan fegyverek használatáért, amelyek töltetük révén objektumok felgyújtását szolgálják és égési sérüléseket okoznak. A szervezet szorgalmazza, hogy a nemzetközi jog szigorúbban korlátozza az ilyen fegyverek hadrendbe állítását.
Több mint száz ország írta alá azt a nemzetközi megállapodást, amely tiltja gyújtóbombák bevetését olyan területen, amelyen sok a polgári személy. Szíria nem tartozik közéjük.
Az arab országban két és fél éve kezdődött a belháború azzal, hogy békés tüntetők tömegébe lőttek szír kormányerők. A konfliktus ezután fegyveres összecsapásokba torkollt, és egyre jobban kiszélesedett a bevetett arzenál: a kézi lőfegyverek után következtek a harckocsik és ágyúk, majd a helikopterek, a harci repülők, a rakéták a kormány részéről.