29 órás áramkimaradás
Patkány okozott üzemzavart a fukusimai erőműben
Egy patkány okozott nemrégiben rövidzárlatot és ezzel 29 órás áramkimaradást Japánban, a szomorú emlékű Fukusima-1 erőműben a létesítményt üzemeltető TEPCO energiavállalat vizsgálata szerint.
2013.03.26 14:17MTIA múlt hét elején bekövetkezett üzemzavar során leállt a 2011-ben balesetet szenvedett erőmű elhasznált fűtőelemeit tároló medencéinek hűtőrendszere.
Habár a reaktorok hűtése nem szenvedett kárt, a TEPCO elismerte, hogy a két évvel ezelőtti baleset óta ez volt az egyik legsúlyosabb incidens a létesítményében. A cég vizsgálatot indított a súlyos üzemzavar kivizsgálására, és arra jutottak, hogy egy patkány tehet a történtekről.
Az állat állítólag az ideiglenesen felhelyezett elektromos kapcsolótáblák között szaladgálva okozott rövidzárlatot, amely a teljes rendszert megbénította. A 15 centiméteres, szénné égett "tettest" a TEPCO vizsgálóbizottsága egy elromlott kapcsolótábla alatt találta meg.
A cég közölte, hogy az eset miatt beltéri, jobban zárt és ezáltal patkánybiztos kapcsolótáblákra kötötték át a (becslések szerint 40 évbe telő) leszerelés alatt álló erőmű fontosabb elektromos szerkezeteit - írta az Aszahi Simbun című japán napilap.
A japáni és tengerentúli sajtó szerint az üzemzavar és annak forrása azt jelzi, hogy az erőmű leszerelésén dolgozó szakemberek a mai napig összetákolt, alkalmi megoldásokat kénytelenek alkalmazni, ami kérdéseket vet fel a létesítmény és az ott folyó munka biztonságosságáról.