Belekeveredtek
Most spanyol hetilap címlapján pózol Mohamed próféta
Mohamed-karikatúrát közölt egy spanyol hetilap, fokozott biztonság a nagykövetségeken.
2012.09.27 20:28MTICímlapján közölt egy Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrát az El Jueves (Csütörtök) című spanyol szatirikus hetilap, emiatt megszigorították a biztonsági elővigyázatossági intézkedéseket az ország iszlám világbeli nagykövetségein.
A rajz aláírásában a lap azt kérdést tette fel, hogy "tudja-e valaki, hogy néz ki Mohamed". A próféta bármilyen ábrázolása az iszlám szerint istenkáromlásnak számít, és a lap szerkesztője, Mayte Quilez egy nyilatkozatban azt mondta, hogy erre alapozva a humor oldaláról kívánták megközelíteni a témát.
Az írás kiáll a szabad véleménynyilvánítás mellett és a cenzúra ellen is.
A lap megjelenését követően a spanyol külügyi tárca a biztonsági intézkedések szigorítását rendelte el a kritikus térségben működő külképviseleteken, és a térségben lévő spanyol állampolgárokat is fokozott elővigyázatosságra intette. A muzulmán közösségek körében a közelmúltban - helyenként erőszakos tüntetésekbe torkolló - heves tiltakozást váltott ki egy iszlámgyalázó amatőr amerikai film.
Múlt héten a Charlie Hebdo című francia szatirikus lap jelentetett meg Mohamed-karikatúrákat.