Adomány a franciáktól
Metrót kap Belgrád 2017-ig
A szerb fővárosban 2017-ig elkészül az első metró, amelynek két szárnyvonala lesz. Erről a belgrádi városi képviselőtestület csütörtöki ülésén döntöttek.
2011.10.06 17:36MTIA képviselők 62 szavazattal, 26 ellenében elfogadták a metróberuházásról szóló tájékoztatót, amely szerint az építkezések két év múlva kezdődnek.
Belgrád első metró hálózatát, fővállalkozóként a francia Alstom transport építi meg, és ez a cég szállítja le a metrószerelvényeket, valamint a komplett elektromos berendezéseket is. Noha az első belgrádi metró felépítése már évtizedek óta beszédtéma volt a város vezetése csak tavaly júniusban tette meg az első konkrét lépéseket a projekt megvalósítása felé.
Értesülések szerint a metró, ahol csak erre mód van, a föld felett fut majd, mivel ez a megoldás háromszor olcsóbb mint ha a föld alatt futna a vonal.
A franciák vállalták, hogy "adományként" elkészítik a megvalósíthatósági tanulmányt, amelynek értéke körülbelül 3 millió euró.