Csak ígérgetett az álklapka
Ifjabb Klapka Györgynek adta ki magát a csaló
Egy magát ifjabb Klapka Györgynek nevező ismeretlen férfi ellen folytat eljárást a rendőrség, aki hamis ígéretekkel pénzt csal ki az áldozataitól - közölte a BRFK csütörtökön az MTI-vel.
2010.10.21 12:44MTIA közlemény szerint a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2009-ben és 2010-ben - magát ifjabb Klapka Györgynek bemutatva - a sértetteknek azt állította, hogy jól jövedelmező biztonsági őri állást tud ajánlani Klapka György cégének telephelyére, és az állás betöltéséhez szükséges erkölcsi bizonyítványokat készpénzért ki is váltja az érdeklődőknek.
A férfi a sértetteket minden esetben a Teve utcai rendőrségi székház épületének közelébe csalta, és ott azt a látszatot keltette, hogy készpénz ellenében az ott dolgozó ismerősén keresztül elintézi a szükséges bizonyítványok kiállítását.
Az így megszerzett készpénzzel, valamint azzal az ígérettel, hogy rövid időn belül visszatér a megszerzett bizonyítványokkal, a férfi mindig távozott a helyszínről.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi főosztályának vagyonvédelmi és korrupciós osztálya befolyással üzérkedés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást ellene.
A rendőrség kéri, hogy akinek a sérelmére a férfi hasonló bűncselekményt követett el, s a férfivel vagy a bűncselekményekkel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, tegyen bejelentést.