Folytatódott a lány pótmagánvádas pere
A rendőröket nemi erőszakkal megvádoló Zsanett pocakkal jelent meg a bíróságon!
Gyermeket vár Zsanett, aki tavalyelőtt nemi erőszakkal vádolt meg öt rendőrt - A lány pótmagánvádas pere tegnap folytatódott a Fővárosi Bíróságon, ahol Zsanett már pocakkal mutatkozott.
2009.03.05 11:30Tavalyelőtt májusban azzal vádolt meg öt, egykori REBISZ-es rendőrt, hogy a rendőrautóban megerőszakolták őt - Zsanett pótmagánvádas pere tegnap tanúkihallgatásokkal folytatódott a Fővárosi Bíróságon - írja a Blikk.
A szemmel láthatóan várandós lány testhez simuló fekete pólót viselt, de pocakja így is kivehető volt. A tárgyaláson többször kérte, hogy nyissák ki az ablakot, mert nem érzi jól magát, hosszabb időre távozott a szünetekben és többnyire ingerülten reagált az erőszakkal vádolt rendőrök védőinek kérdéseire is - adta hírül a Blikk.
A lap tájékoztatása szerint a tárgyaláson az üggyel összefüggésbe hozható tanúk ugyanazt mondták el, mint az előző meghallgatások során, s ezt a lány rosszul viselte.
Zsanett 2007. május 4-én tett feljelentést a rendőrségen, állítása szerint aznap hajnalban egy közúti ellenőrzés során megállította öt rendőr a fővárosban, majd egy sötét mellékutcába hajtottak vele az autóval és itt ketten megerőszakolták.
A bíróság a rendőröket akkor bizonyítékok hiányában felmentette, Zsanettet hamis tanúzással vádolták meg. A lány ügyvédje pótmagánvádas pert kezdeményezett, mely november 17-én vette kezdetét. A tárgyaláson az öt megvádolt rendőr is részt vett - adta hírül a Blikk.
Kapcsolódó írások:
- Zsanett győzött? Súlyosbították a zsaruk ítéletét!
- Zsanett-ügy - Kiáll véleménye mellett a lánynak igazat adó szakértő
- Megkezdődött E. Zsanett rendőrök elleni pótmagánvádas pere
- Felfüggesztik a Zsanett elleni nyomozást
- Elege lett az E. Zsanett-ügy szakértőjének
- E. Zsanett őszinte nyilatkozata: már nem tenne feljelentést a rendőrök ellen