Életmentés
Rendőrök mentettek meg a fagyhaláltól egy idős asszonyt
A szívbeteg nő több napig fagyoskodott fűtetlen lakásában Hódmezővásárhelyen.
2016.01.06 14:13HavariapressA Csongrád megyei város rendőrségére kedden délelőtt egy hozzátartozó tett bejelentést arról, hogy nagynénjét sem ő, sem a szomszédok nem látták már a hétvége óta, és a hideg idő ellenére a kémény sem füstöl. Elmondta azt is, hogy a 84 éves nő szívbeteg, ezért attól tartanak, hogy baja esett.
A bejelentést követően egy járőrpáros ment ki a megjelölt lakcímre, ahol a csengetésre nem jött válasz, de a hozzátartozó kulcsaival sikerült bejutniuk a kertbe. Ezt követően a ház ajtait a rendőrök befeszítették és eljutottak a belső szobába, ahol az idős asszonyt az ágyban fekve találták. A háziasszony elmondta, hogy előző nap elesett és nagyon megütötte magát, felkelni sem tudott, így arra sem jutott ereje, hogy befűtsön, pedig már nagyon fázott. A rendőrök mentőt hívtak a helyszínre, akik az idős nőt további ellátás céljából kórházba szállították.