Borzalom
Agyonverte anyját, majd bejelentette az eltűnését
A rendőrség kereste az idős nőt, de csak a holttestét találták meg másfél hónappal később.
2015.05.21 09:04HavariapressVádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség annak a férfinak az ügyében, aki a gyanú szerint agyonverte idős édesanyját, majd bejelentette annak eltűnését.
Emberöléssel ugyan nem sikerült meggyanúsítani a bejelentőből lett gyanúsítottat, csak halált okozó testi sértéssel, de a férfit így is több év börtönbüntetés fenyegeti.
A Veszprém megyei rendőrségre 2014. május 5-én telefonált egy pápai lakos azzal, hogy amíg ő nem volt otthon, idős édesanyja a közös lakásukból ismeretlen helyre távozott. Az eltűnés miatt a Pápai Rendőrkapitányság azonnal megkezdte a keresést, ám hamarosan olyan adatokra bukkantak az idős, nehezen mozgó nő felkutatása során, melyek felvetették annak gyanúját, hogy bűncselekmény történhetett.
Három héttel a bejelentést követően őrizetbe is vették az 51 éves férfit, akit akkor még csak segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítottak meg.
A rendőrség tovább kereste az eltűnt nőt, végül csak a holttestét találták meg, másfél hónap keresés után, egy Pápához közeli, nehezen megközelíthető helyen. A nyomozás újabb bizonyítékai arra mutattak, hogy a férfi többször is bántalmazta édesanyját, s az asszony az így szerzett sérülések miatt vesztette életét.
A rendőrök ezért immár halált okozó testi sértéssel gyanúsítják a férfit, s az ügy iratait a napokban vádemelési javaslattal adták át a Veszprém Megyei Főügyészségnek.