Emberölés
Lezárták a nyomozást a forráskúti nő meggyilkolása ügyében
A fiatal nőt a gyanú szerint gyermekkori ismerőse halála előtt megerőszakolta és több órán át kínozta.
2015.04.15 08:27MTIVádemelési javaslattal lezárta a rendőrség a nyomozást – tájékoztatott a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Szenti Szabolcs közölte, a rendőrség a férfit különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, szexuális erőszak és súlyos testi sértés bűntettével gyanúsítja.
A 22 éves forráskúti nő eltűnését tavaly november 21-én jelentették be. A nyomozók ezért átvizsgálták a nő gyermekkori ismerősének forráskúti ingatlanát is, ahol megtalálták az áldozat mobiltelefonját és kerékpárját, majd a melléképületben elrejtve a holttestét – emlékeztetett az őrnagy.
A rendőrök kikérdezték az ingatlanban lakó B. Lászlót, aki ellentmondásokba keveredett, majd beismerte a bűncselekmény elkövetését, de tettére érdemi magyarázatot nem tudott adni – tudatta a szóvivő.
A nyomozás azt állapította meg, hogy az akkor 21 éves gyanúsított 2014. november 21-én reggel áthívta magához a sértettet. A nőt megerőszakolta, bántalmazta és fojtogatta. Az igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint a férfi több órán át kínozta a nőt. Az áldozat halálát kalapáccsal okozott sérülések okozták.
A Csongrád megyei nyomozók gyanúja szerint B. László 2014. május 23-án Szegeden lefejelte akkori barátnőjét is, akinek az orrcsontja tört el – közölte Szenti Szabolcs.