Rács mögött

Előzetesben a forráskúti gyilkosság gyanúsítottja

Elrendelte a Szegedi Járásbíróság harminc napra annak a 21 éves férfinak az előzetes letartóztatását hétfőn, aki megalapozottan gyanúsítható a pénteki forráskúti gyilkosság elkövetésével.

2014.11.24 16:10MTI
freedigitalphotos.net/sakhorn38

Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei főügyészség szóvivője elmondta, hogy a bíróság a szökés, elrejtőzés, a bűnismétlés és az eljárás meghiúsításának veszélye miatt látta szükségesnek a kényszerintézkedést.

A férfit a közelmúltban ítélték el garázdaság miatt, és vagyon elleni bűncselekmény miatt jelenleg is folyik ellene eljárás. A pénteki bűncselekmény után megpróbált bizonyítékokat eltüntetni, megkísérelte átrendezni a helyszínt - közölte az ügyész.

A döntés nem jogerős, a végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be. Egy 22 esztendős forráskúti nő eltűnését péntek este jelentette be családja. A szegedi nyomozók egy forráskúti ingatlan melléképületében elrejtve találták meg szombat délelőtt a nő holttestét.

A rendőrök kihallgatták az ingatlanban lakó B. Lászlót, a férfi ellentmondásokba keveredett, végül elismerte a bűncselekmény elkövetését.

Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, a rendőrorvos az áldozaton testszerte több súlyos sérülést talált. Kérdésre a százados közölte, találtak arra utaló jeleket, hogy a fiatalt nőt megerőszakolták, ennek megítéléséhez azonban szakértői vizsgálatra van szükség.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.