Spájz
Fegyverarzenál egy budapesti mélygarázsban
Vádat emelt az ügyészség azzal a két férfival szemben, akik tíz lőfegyvert és több mint ezer lőszert rejtettek el az autójukba egy budapesti mélygarázsban.
2015.02.10 09:11HavariapressA vádirat szerint a két férfi egy közös ismerősük révén bérelt gépkocsi-tároló helyet egy XIII. kerületi mélygarázsban, ahova az általuk használt gépjárművet még 2013. októberében le is parkolták. Pár hónappal később, 2014. február 3-án újból megjelentek a garázsnál, majd az ott parkoló gépkocsijuk csomagtartójába - egy sporttáskába pakolva - tíz lőfegyvert, valamint több mint ezer darab lőszert rejtettek, amelyeknek birtoklásához nem rendelkeztek hatósági engedéllyel.
A fegyvereket és a lőszereket a rendőrök még aznap megtalálták, illetve lefoglalták, használóik ellen pedig nyomozást indítottak, lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés bűntettének gyanúja miatt.
Az ügyben néhány nappal ezelőtt a vádirat is megszületett a két emberrel szemben, akik tettükért két évtől akár nyolc évig terjedő szabadságvesztést is kaphatnak.