Nem ijedt meg az eladó
Rablási kísérlet tettesét keresi a kecskeméti rendőrség
Felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt keresik azt a férfit, aki egy kecskeméti élelmiszerüzlet bevételét próbálta megszerezni szombat délután.
2012.09.16 12:48MTIA Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője, Nyíkos Tamás tájékoztatása szerint a körülbelül 165 centiméter magas, a bűncselekmény elkövetésekor arcát napszemüveggel és sállal eltakaró ismeretlen férfi a nyomozás eddigi adatai alapján fegyver-utánzattal követelte a bolt dolgozójától a napi bevételt.
Miután az eladónő nem tett eleget a felszólításnak, a rabló elmenekült a helyszínről - mondta a szóvivő, jelezve, hogy az eset kapcsán személyi sérülés nem történt és anyagi kár sem keletkezett.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság nyomozói jelenleg is keresik a tettest, akinek felkutatásához a lakosság segítségét kérik - tette hozzá Nyíkos Tamás.