Időjárás-előrejelzés
Kánikula lesz augusztus utolsó hetében
Jövő csütörtöktől a hét legvégéig előreláthatólag fokozódó kánikulában, és derült, igazi strandidőben lehet részünk.
2016.08.19 07:57ma.huPénteken elsősorban a Dunántúl fölött, és az északi határszélen lehet nagyobb területen erősen felhős az ég, és helyenként záporok, délnyugaton néhol zivatarok is kialakulhatnak - jelentette az eumet.hu. A délután második felében kevesebb lesz a felhő, és több a napsütés. A keleti országrészben egész nap napos időre van kilátás, említést érdemlő csapadék nélkül. Gyenge, többnyire déli, délkeleti irányú légmozgásra számíthatunk. Kellemesen alakul a hőmérséklet, az Alföld déli felén várható a legmelegebb.
Éjszaka derült, párás, nyugodt idő várható.
Szombaton kifejezetten kellemes, nagyrészt napos, igazi strandidőre számíthatunk. Mérsékelt felhősödés azonban előfordulhat, de eső sehol nem várható. Gyenge marad a légmozgás, és továbbra is délies irányú. Az ország jelentős részén kánikulára van kilátás, egy picivel hűvösebb északon valószínű.
Éjszaka eleinte kevés lesz a felhő, majd hajnalban a Dunántúl fölött erős felhősödés kezdődik, és nyugaton már kisebb eső, záporok is kialakulhatnak.
Pénteken főként a Dunántúlon találkozhatnak nedves útszakaszokkal az autóval közlekedők, emiatt ott célszerű óvatosabban közlekedni. A Dunától keletre szárazak maradnak az utak. Szombaton leginkább a meleg okozhat ingerültséget, ez a közlekedésben veszélyt jelenthet.
Vasárnap hidegfront határozza meg hazánk időjárását. A front előtt keleten még kánikula, és napsütés várható, de a nap folyamán ott is felhősödik. A Tisza vonalától nyugatra egész nap erősen felhős, borongós, nyugat felé haladva egyre hűvösebb idő ígérkezik, és a Dunántúlon élénk északi szél fúj. Estig csak kisebb eső fordulhat elő, zivatarnak kicsi az esélye. Estétől azonban a Nyugat-Dunántúlt leszámítva, egyre többfelé alakulhatnak ki záporok, zivatarok, helyenként jelentős mennyiségű esővel.
Hétfőn keleten várható borongós idő, és jelentősebb eső, záporok, néhol dörgés, villámlás. A Dunántúlon napos, de szeles időre lehet készülni.
Kedden, szerdán még szeles, de döntően napos idő valószínű, és melegszik a levegő.
Csütörtöktől a hét legvégéig előreláthatólag fokozódó kánikulában, és derült, igazi strandidőben lehet részünk.