Az anyatej és az emberi agy kapcsolata
Már az anyatejjel elkezdődik a szellemi verseny
Jelentősen befolyásolja az emberi agy fejlődését a születés utáni időszakban szervezetbe kerülő táplálék. Brit kutatók kimutatták: elősegíti az agy fejlődését, ha a koraszülötteknek az első hetekben különböző ásványi anyagokkal és vitaminokkal dúsított anyatejet adunk.
2008.02.21 10:36medipress.huLondoni kutatók felfedezték, hogy az anyatejjel a legkorábbi életszakaszban a szervezetbe jutó tápanyagok pozitív irányba befolyásolhatják az agy fejlődését. Azok a koraszülöttek, akik magasabb tápértékű anyatejet kapnak, 7-8 éves korukban felülmúlták társaikat az IQ-teszten, és ennek jótékony hatása még a tinédzser évekre is kihat. Főleg a fiúknál figyelhető meg lényeges különbség, ők 12,2 ponttal többet értek el a teszten. Később ez a különbség csökkent, a lányok esetében viszont nőtt. Azt is felfedezték, hogy az agy egy bizonyos - memóriáért és tanulásért felelős - területe jobban fejlődött azoknál, akik dúsított tejet kaptak.
Tehát az újszülött első órái és napjai több szempontból is meghatározó jelentőséggel bírnak a gyermek fejlődésében. A vizsgálat során koraszülöttek egy csoportjának fehérjével, zsírral, kalciummal, foszforral, vassal, cinkkel, rézzel és néhány nyomelemmel dúsított anyatejet adtak. A többi kisbaba hagyományos anyatejet kapott.
Az, hogy melyik anyag befolyásolja ilyen jelentősen a fejlődést, egyelőre nem lett kimutatva.