Az idegsejtek nyúlványait védő burok megsérül
A kamaszkori elhízás növeli a szklerózis multiplex kockázatát
A gyerek- és felnőttkori testsúly nem, a kamaszkori elhízás azonban összefüggésbe hozható egy idegrendszert érintő gyulladásos betegség, a szklerózis multiplex kialakulásával.
2009.11.10 13:52MTIA Neurology című szaklap legfrissebb számában megjelent tanulmányban 238 ezer nő negyven éven át tartó követéses vizsgálatát összegzik a bostoni Harvard Egyetem közegészségügyi karának kutatói. A felmérésben részt vevők közül 593 nőnél állapítottak meg szklerózis multiplexet, amelyet az okoz, hogy az idegsejtek nyúlványait védő burok megsérül, ezért az ingerületek továbbításába hiba csúszik.
A gyulladásos autoimmun betegség következtében izomgyengeség, egyensúly- és látászavar léphet fel. A Kassandra Munger által vezetett kutatócsoport úgy találta, hogy a gyerekkori és a felnőttkori túlsúly, elhízás nem növelte a betegség előfordulásának kockázatát, azoknál azonban, akik 18 évesen elhízottak voltak, kétszer nagyobb valószínűséggel jelentkezett a későbbiekben szklerózis multiplex.
Munger szerint elképzelhető, hogy a zsírszövet által termelt anyagok befolyásolják az immunrendszert, ám erre még nincs elegendő bizonyíték.