Vádat emeltek a munkavédelmis vezetők ellen
Közokirat-hamisítással vádolják a munkavédelmi főfelügyelőség volt fejeseit
A Magyar Nemzet információi szerint vádat emelt Papp István, az Országos Munkaügyi és Munkavédelmi Főfelügyelőség (OMMF) volt elnöke, Cseke Zoltán volt főosztályvezető, valamint három egykori vezetőtársuk és egy ügyintéző ellen a Fővárosi Főügyészség.
2011.01.04 07:15Magyar NemzetA főügyészég tájékoztatása szerint a főfelügyelőség korábbi vezetői többrendbeli, hivatalos személy által elkövetett közokirat hamisítás és hivatali visszaélés miatt felelhetnek.
A visszaélések lényege az volt, hogy úgy módosítottak egyes gazdasági társaságokra vonatkozó, az OMMF-nél megtalálható és onnan lekérdezhető adatokat, hogy a vállalkozások akkor is részt vehettek közbeszerzési eljárásokon, valamint igényelhettek állami támogatásokat, ha erre nem lettek volna jogosultak.
Kapcsolódó írások:
- Soltész Miklós: módosulhat a közbeszerzési törvény
- Elég a mókuskerékből! Újabb közbeszerzés az M3-as folytatására
- Közbeszerzés nélkül költött volna a Posta többszáz milliót
- LMP: Vonják vissza a lepacsizott légifotós közbeszerzést!
- Megbuherált közbeszerzés- Kartellt gyanít a GVH!
- Megsokszorozódtak a szabálytalanságok az uniós forrásoknál