Az MSZP kiírtására törekszik?
Az MSZP nem támogatja Kövér László házelnökké választását
Az MSZP tudatos provokációnak tartja és nem támogatja Kövér László házelnökké választását - közölte a párt parlamenti frakcióvezetője hétfői sajtótájékoztatóján.
2010.07.19 14:52MTIMesterházy Attila szerint Kövér Lászlóval szinte lehetetlen lesz az együttműködés, hiszen "minden megnyilvánulása arról szól, hogyan lehet leradírozni, megszüntetni, kitörölni a magyar történelemből a baloldalt és az MSZP-t".
A szocialista politikus sérelmezte azt is, hogy a fideszes politikus nem fogadja a köszönését sem.
Tájékoztatása szerint az MSZP frakciója hétfő délelőtt döntött arról, hogy nem támogatja a Fidesz által javasolt Stumpf István és Bihari Mihály alkotmánybíróvá választását.
Az MTI azon kérdésére, hogy a többi hat jelöltnél hogyan szavaznak, azt válaszolta, mivel most derült ki, hogy mind a nyolc jelöltről voksol a Ház, erről később alakítják ki az álláspontjukat.
Egyhangúlag támogatja a Fidesz-frakció Kövért, Stumpfot és Biharit
Egyhangúlag támogatta a Fidesz-frakció hétfői ülésén Kövér László házelnökké, valamint Stumpf István és Bihari Mihály alkotmánybíróvá választását - tájékoztatott Lázár János, a képviselőcsoport vezetője budapesti sajtótájékoztatóján.
Kérdésre közölte, Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök álláspontja szerint - "ami egybeesik a frakcióéval" - Stumpf István minden törvényi feltételnek megfelel.
Ezen kívül olyan gyakorlati szempontokat tud bevinni az Alkotmánybíróság életébe, amelyekre "igencsak szükség van" - tette hozzá.
Az Országgyűlés csütörtökön dönt az említett tisztségek betöltéséről. Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője múlt pénteken jelentette be, hogy Kövér Lászlót, a Fidesz országos választmányának elnökét házelnökjelöltnek, Bihari Mihályt és Stumpf Istvánt pedig alkotmánybíró-jelöltnek javasolja Orbán Viktor a Fidesz-KDNP-frakció számára.