Értik a dolgukat a hazaiak
Légimentőink a topon - harmadikak lettek a nemzetközi versenyen
Harmadik helyezést értek el a magyar légi mentők a Csehországban a hétvégén megrendezett hagyományos nemzetközi versenyen - közölte a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-vel.
2010.05.30 11:05MTITúri Péter elmondta, a négyfős magyar csapat első alkalommal vett részt a megméretésen, és 27 induló közül sikerült a harmadik helyet kiharcolniuk.
A két mentőtisztből, egy mentőápolóból és egy orvosból álló csapatnak különböző nehéz mentési helyzetekben kellett helyt állnia, és bemutatnia szaktudását.
A magyar légi mentőket csak a horvátok és az Egyesült Államok csapata előzte meg a versenyben, melyet - mint Túri Péter elmondta - évtizedek óta Csehországban rendeznek meg minden évben.