Rendben megkezdődtek a magyar írásbelik
Magyar tételek: Mikszáth, Spiró, Lázár Ervin, Petőfi-Vörösmarty
Az MTI információi szerint középszinten Mikszáth Kálmán egyik művének elemzése, Spiró György egy írása, Lázár Ervin egyik novellája, valamint Petőfi Sándor és Vörösmarty Mihály egy-egy versének összehasonlítása szerepelt a hétfőn kiosztott magyar nyelv és irodalom érettségi feladatok között.
2009.05.04 11:31MTIAz első vizsganapon magyar nyelv és irodalomból középszinten 1.179 helyszínen 93.650 vizsgázó, emelt szinten 43 helyszínen 1.416 diák tesz érettségi vizsgát.
Magyar mint idegen nyelvből középszinten 47 helyszínen 88-an, emelt szinten 4 helyszínen 35-en érettségiznek. A magyar nyelv és irodalom középszintű írásbelije 240 percig tart. A vizsgázóknak két feladatlapot kell megoldaniuk: a szövegértési feladatlapra 60 perc, a szövegalkotási feladatlapra pedig 180 perc áll a rendelkezésükre.
A magyar nyelv és irodalom vizsgatárgy emelt szintű írásbeli vizsgája szintén 240 perces. Az írásbeli vizsga nyelvi-irodalmi műveltségi feladatsorból és három különböző szövegalkotási feladatból tevődik össze. Az érettségizők a rendelkezésére álló időt itt is tetszésük szerint oszthatják meg, és a feladatok megoldásának sorrendjét is meghatározhatják.
A magyar mint idegen nyelv vizsgatárgy írásbeli érettségi vizsgája mindkét szinten négy elkülönülő részből áll: a diákok az "Olvasott szöveg értése", a "Nyelvhelyesség", a "Hallott szöveg értése" és az "Íráskészség" feladatsorait oldják meg. A középszintű írásbeli vizsga teljes időtartama 180 perc, az emelt szintűé 240 perc.
Az írásbeli vizsgafeladatok megoldásakor közép- és emelt szinten is helyesírási szótár használható, ebből vizsgacsoportonként legalább négy példány szükséges. A szótárról a vizsgát szervező intézmény gondoskodik.
Rendben megkezdődtek a magyar írásbelik
Rendben megkezdődtek az írásbeli magyar érettségi vizsgák a középiskolákban hétfőn reggel, rendkívüli eseményről sehonnan nem érkezett bejelentés - tájékoztatta a szaktárca az MTI-t a vizsgahelyszínekről érkezett visszajelzések alapján.
Mikszáth, Spiró, Lázár Ervin, Petőfi-Vörösmarty
Az MTI információi szerint középszinten Mikszáth Kálmán egyik művének elemzése, Spiró György egy írása, Lázár Ervin egyik novellája, valamint Petőfi Sándor és Vörösmarty Mihály egy-egy versének összehasonlítása szerepelt a hétfőn kiosztott magyar nyelv és irodalom érettségi feladatok között.
A szövegalkotási feladatoknál Spiró Györgynek az irodalomolvasás és az írás mai helyzetéről szóló véleménye mellett vagy ellen érvelhettek a diákok, vagy választhatták Lázár Ervin Csapda című novellájának értelmezését. A feladatok között szerepelt sajtóinformációk szerint Petőfi Sándor: Ivás közben és Vörösmarty Mihály: Keserű pohár bordalának összehasonlító elemzése.
A diákoknak emellett középszinten Mikszáth Kálmán: Jókai Mór élete és kora című művéhez kapcsolódó szövegértési feladatot kellett megoldaniuk. Az oktatási tárca a feladatokról szóló tájékoztatást kora délutánra ígérte.