41 milliós számítástechnika
Ennyit a megszorításokról: hétszázezres laptopok a honvédségnek?
Darabonként hétszázhuszonötezer forintért vásárol ötvenhét hordozható számítógépet a honvédség, a beszerzés teljes összege meghaladja a 41 millió forintot - olvasható a Magyar Nemzet keddi számában.
2009.03.03 09:28Magyar NemzetA lap emlékeztet arra: Szekeres Imre tárcavezető egy hete közölte, hogy a takarékosság jegyében az idén elmarad a kecskeméti repülőnap, a honvédmajális, katonai tisztelgések pedig csak az állami ünnepségeken lesznek, továbbá csökkentik a külföldi kiküldetések számát, illetve a felesleges ingatlanokat átadják - spórolva azok őrzésén - a nemzeti vagyonkezelőnek.
A Honvédelmi Minisztérium közölte: a katonai feladatok végrehajtásához elengedhetetlenül szükséges eszközökről van szó, ezért beszerzését nem tartják aggályosnak, és az irodai számítógépeknél azért kerülnek jóval többe az új laptopok, mert azoknak speciális körülményeknek kell megfelelniük.
Kapcsolódó írások:
- Navracsics: "Semmiféle megszorítást nem támogatunk!"
- Fidesz: ez megszorítás!
- Demonstráció a közszférát érintő megszorítások ellen
- Fidesz: megszorítás helyett növekedési csomagra van szükség
- Fidesz: a kormány a megszorítások közepette is kampányol
- Fidesz: kockázatos és megszorításokat jelent a büdzsé