A táplánszentkereszti idősek is veszélyben vannak
Túró miatt dúl a szalmonellajárvány a Dunántúlon?
Vélhetőleg az egyik dél-dunántúli cég által gyártott túró okozta azt a szalmonellás járványt, amely a régió öt településének diákjait és óvodásait betegítette meg az elmúlt két hétben - írja a Népszabadság.
2008.11.18 07:21Népszabadság OnlineAz ÁNTSZ régiós intézete most azt vizsgálja, hogy mi idézhette elő a Vas, Somogy és Baranya megyében is egyidőben fellépő fertőzést. Egyelőre annyit biztosan tudni, hogy minden helyszínen túróból készült ételt szolgáltak fel a kór megjelenése előtt. Az említett tejterméket jelenleg a Somogy Megyei Mezőgazdasági Hivatal vizsgálja, eredmény szerdán lesz.
A teszt befejezéséig nem nevezik meg a túrót gyártó céget. Jelenleg egyébként 181 olyan általános iskolásról és óvodásról tud az ÁNTSZ, aki november 3-a után lázas, hányásos és hasmenéses tünetekkel szorult kezelésre Nagyatádon, Görgetegen, Rinyaszentkirályon, Tabon és Pécsett.
Újabb településen van szalmonellajárvány
A Vas megyei Táplánszentkereszten látogatási tilalmat rendeltek el az idősek otthonában, mert 35-en betegedtek meg. 14-en kórházba is kerültek közülük. Velük együtt már több, mint kétszázan betegek a Dunántúlon. szalmonella Egy hete Nagyatádon fedezték fel először a szalmonellafertőzést, azóta a Dél-Dunántúlon már négy településen vannak betegek, főleg gyerekek. Pénteken egy szombathelyi iskolában 85-en lettek rosszul.