Fegyveres rablás
Nyolc év után bíróság előtt a zsákmány egy részét elhagyó ékszerbolti rabló
Jelentős értékre, fegyveresen elkövetett rablás miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség egy 34 éves férfival szemben, aki a vád szerint csaknem nyolc évvel ezelőtt, ismeretlen társával együtt kirabolt egy budapesti ékszerboltot.
2015.06.05 13:46HavariapressA vádirat lényege szerint, a vádlott és ismeretlen társa 2007. június 22-én 12 óra körüli időben, az arcukat kendővel eltakarva bementek a budapesti XI. kerületi ékszerüzletbe, és egy fegyvernek látszó tárggyal a kezükben az alkalmazottakat, valamint egy éppen az üzletben tartózkodó vásárlót a földre kényszerítették.
Ezután az elkövetők az üzlet polcairól és fiókjaiból összesen csaknem két kilogramm súlyú, több millió forint értékű arany ékszert pakoltak össze, majd az eltulajdonított értékekkel elmenekültek a helyszínről.
Menekülés közben azonban elhagyták az üzletből eltulajdonított egyik karláncot és egy ékszertartó tálcát, illetve az arcukat eltakaró kendőt és egy pár kertészkesztyűt is maguk után hagytak.
A vádlott későbbi azonosítására az ezeken a tárgyakon hátrahagyott nyomok újabb vizsgálatának eredményeként került sor, miután egy évekkel későbbi bűncselekmény elkövetőjeként azonosították és elfogták.
A Fővárosi Főügyészség a jelenleg az előbb említett másik ügyben - szintén fegyveresen elkövetett rablás bűntette miatt - jogerős szabadságvesztés büntetését töltő férfival szemben jelentős értékre, fegyveresen elkövetett rablás bűntette miatt emelt most vádat, amely bűncselekmény büntetési tétele öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés.