500 milliárd forintos dohánypiac

Trafik - Tóth Csaba személyesen kéri ki a pályázati adatokat

Tóth Csaba a jövő héten a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt.-nél személyesen kér betekintést a koncessziós pályázatokba.

2013.05.05 15:46MTI

A szocialista képviselő vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján közölte: többek között arra kíváncsi, hogyan lehetett üzlethelyiség és tapasztalat nélkül akár öt koncessziót is elnyerni, miközben a több évtizede dohányárusításból élők egyhez sem jutottak hozzá.
   
A képviselő szerint az ügy nem szólt másról, minthogy álságos módon, támogatandó célok mögé bújva, újraosztották a körülbelül 500 milliárd forintos dohánypiacot.
   
A zuglói politikus példaként említette, hogy a nyertesek között van Palcsó Tamás énekes, aki a négy csepeli koncesszió mellé egy zuglóit is nyert, miközben - saját bevallása szerint - még azt sem tudja, hol fognak állni az üzletei, és nem is szerződött a szállítókkal.
   
Megemlítette egy fiatal lány példáját is, aki a zuglói koncesszió mellett az onnan körülbelül kétszáz kilométerre lévő Mádon is hozzájutott egyhez.
   
Ha érvénytelenítenék az eredményeket és egy átlátható pályázatot írnának ki, azzal véget lehetne vetni az egész ügynek - mondta  Tóth Csaba.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.