Trafikpályázatok

Szakmai segítséget ajánlanak a dohány-kiskereskedők

A Magyar Dohány Kiskereskedők Egyesülete (MDKE) felajánlotta szakmai segítségét a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt.-nek, miután a miniszterelnök bejelentette: a kormány keresi a jogi lehetőséget arra, hogy azok a trafikosok, akik eddig dohánytermék-kiskereskedelemből éltek, ne veszítsék el megélhetésüket.

2013.05.03 18:41MTI

A miniszterelnök a Kossuth Rádió 180 perc című péntek reggeli műsorában sugárzott interjújában közölte: nem engedhető meg, hogy ezek az emberek elveszítsék a megélhetésüket.
 
Az MDKE erre reagálva bejelentette, felveszi a kapcsolatot a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt.-vel, és felajánlja, hogy szakmai tanácsadóként, illetve szakmai szempontokat érvényesítő előminősítőként segítik a miniszterelnök által kezdeményezett folyamatot - olvasható a közleményben. 

A közlemény szerint kérik a hagyományos trafikosokat, akik régóta dohány-kiskereskedelemmel foglalkoznak, és a pályázat első körében egy koncessziót sem nyertek el, hogy vegyék fel a kapcsolatot szervezetükkel. 

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár pénteken közölte: az előzetes becslés alapján mintegy kétszázra tehető az olyan kisvállalkozások száma, amelyek bevételének kétharmadát dohányáru és a hozzá kapcsolódó termékek eladása adja. 

Ezen vállalkozók jelentős része kapott koncessziót, azoknak pedig, akik nem jártak sikerrel, felajánlják a pályázatok újraértékelését.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.