Az önkormányzat és a polgárőrség projektje
Áldozatvédelmi program indul Zuglóban
Áldozatvédelmi program indul Zuglóban az önkormányzat és a polgárőrség szervezésében, a kerületi és az ott dolgozó emberek áldozattá válásának megelőzése érdekében.
2013.04.24 09:43Havariapress,,Egy jó szó Zuglóban" címmel indul el csütörtökön a projektindító sajtótájékoztatóval az önkormányzat és a polgárőrség áldozatvédelmi programja, amelynek célja a kerületi és az ott dolgozó emberek áldozattá válásának megelőzése, valamint segítségnyújtás a bűncselekmények áldozatainak.
A projekt célcsoportjai a családon belüli erőszak áldozatai, a tulajdon elleni szabálysértések elszenvedői, valamint az egyéb erőszakos bűncselekmények sértettjei és az áldozatokkal közvetlenül és közvetve foglalkozó szakemberek.
A program megvalósításában szakmai partnerként a Budapesti Rendőr-főkapitányság, az Uzsoki Kórház, a Zuglói Egészségügyi Szolgálat valamint Budapest Főváros Kormányhivatal Áldozatvédelmi Szolgálata is részt vesz.