Már a jövő héten
Mesterházy: kezdődjön tárgyalás az MSZP, az Együtt-PM és a DK között!
Mesterházy Attila MSZP-elnök tárgyalásra hívja jövő hétfőre az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség és a Demokratikus Koalíció képviselőit, hogy kezdjék meg az egyeztetést a kormányváltáshoz szükséges összefogásról.
2013.04.19 15:39MTIA pártelnök ezt pénteken jelentette be újságíróknak azután, hogy Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője kezdeményezte: az MSZP által korábban javasolt év végi, jövő év eleji megállapodás helyett pártja és a szocialisták már ősszel kössenek egyezséget. A tárgyalások elkezdésére június közepét javasolta.
Az MSZP elnöke üdvözölte Bajnai tárgyalási szándékát, és azt javasolta, ne várjanak két hónapot, már jövő hétfőn üljenek egy asztalhoz.
Mesterházy Attila emelékeztetett arra, hogy tavaly novemberben kezdeményezte: a demokratikus ellenzéki szervezetek kezdjenek szakpolitikai tárgyalásokat, majd állapodjanak meg a közös egyénijelölt- és listaállításról. E céljukon azóta sem változtattak - jegyezte meg.