Fontos emlékezni
Bolgár államfő: úgy építhetünk jobb jövőt, ha tanulunk a múltból
"Fontos emlékezni a történelemre, mert az az egyetlen módja egy jobb jövő építésének a következő generációk számára, ha tanulunk a múltból."
2013.04.03 13:39MTIRoszen Plevneliev bolgár köztársasági elnök a bulgáriai zsidók második világháborúban történt megmentéséről rendezett kiállítás megnyitóján szólalt fel kedden, Budapesten.
A Holokauszt Emlékközpontban a bolgár államfő kiemelte: 1943-ban országára a tengelyhatalmak szövetségeseként nagy nyomás nehezedett, hogy deportálja a zsidókat, de "a sötét és viharos időszakban" megtette, ami más államnak nem sikerült: megmentette zsidó származású állampolgárai életét.
A közel 50 ezer bulgáriai zsidó megmentésében a legnagyobb szerep a társadalomnak jutott, amely békésen, de határozottan kiállt a zsidók védelmében - fogalmazott.